Kiadónk elkötelezetten támogatja a tehetséges előadóművészeket, a kimagasló zenei produkciókat. Célunk, hogy minél több tehetséges előadónak biztosítsunk lemezhez jutási lehetőséget!
Kosár tartalma Tételek száma: 0
Tételek értéke: 0 Ft
Elérhetőségek

Tom-Tom Stúdió

Telefon:
+36 1 250 31 47

Fax:
+36 1 240 24 32

E-mail:
studio@tomtom.hu

Előadók

Quimby

Quimby

A Quimby zenekar pályafutása során olyan népszerűségre tett szert a zenerajongók körében, amely méltán adhat okot arra, hogy a Kispál és a Borz mellett őket nevezzük meg a magyar alternatív rockzene legjelesebb képviselőjének.
Az együttes gyökerei egy Október elnevezésű zenekarra vezethetők vissza, amely néhány dunaújvárosi gimnazista fiúból állt össze. 1991-re ebből a csapatból nőtte ki magát a Quimby. Két évi koncertezés után rögzítették első, angol nyelvű zenei anyagukat Sip of Story címmel. A Jerry Can Dance című második, magánkiadásban megjelent lemezen már egy kicsit más összetételű együttes hallható, hiszen Kiss Endre gitáros helyére egy fiatal zongorista, Balanyi Szilárd került.

A zenekar az 1996-os Majom-tangó című lemezével talál igazán magára, amikor megőrizve előző felvételeiken található zenei világot három angol szám kivételével magyar nyelven is megfogalmazták mondanivalójukat.

A Majom-tangó megjelenése után egy évvel már újabb lemezzel jelentkezik az együttes, amely a Diligramm címet viseli. A számok szövege letisztultabb, a zenei világuk pedig színesebb az előző albumhoz képest, így nem is meglepő, hogy 1998-ban a magyar zenei szakma az év albumának választja.

Ékszerelmére című lemezük megjelenését, már nagy várakozás előzi meg. A hozzá fűzött reményeket pedig sikerül a fiúknak bőven fölül teljesíteni, hiszen minden, amit eddig mutattak magukból, még jobban kikristályosodik a rajongók előtt. Az együttes a maguk mögött hagyott évek alatt két tagcserén esett át: dobosuk Gerdesits Ferenc lett, szaxofonosuk helyett pedig Kárpáti József trombitás/billentyűs érkezett.

A számos klubban és fesztiválon adott koncertek sokaságában egy régen dédelgetett álma is megvalósulhatott az együttesnek: Kiadott egy remixeket, koncertfelvételeket és kísérletező verziókkal tarkított zenei anyagot Morzsák és szilánkok címmel.
A Dunaújvárosból indult zenekar ennyi jó dallal a háta mögött az ország legkedveltebb koncertező együttese lett, amelyet egy újabb lemez koronázott meg, a Káosz Amigos. Viszont a 2003-ban kiadott lemez után másfél évnyi hallgatás következett, amely alatt méltán lehetett volna feltételezni, hogy a zenekar tagjai esetleg nem készítenek újabb albumot. A zenekar tagjai ugyanis a külön töltött másfél év alatt szólókarrierbe kezdtek, új zenekart alapítottak vagy más együttesekkel koncerteztek. De a rajongók nagy örömére a tagok újra közösen kezdtek dalokat írni; a Vidám Színpadon ugyanis Puskás Tamás rendezésében bemutatott Vízkereszt előadás zenéjét teljes egészében a Quimby írta. A produkcióért a rangos Érték-díjat is átvehették a fiúk.

A Vízkereszt zenei anyaga adta a 2005-ben kiadott Kilégzés című nagylemezre felkerült számok alapját is. A korábbi szerzemények sokszínűségét megőrizve olyan dalok sorakoznak egymás mellett, amelyek harmonikus egyensúlyban ötvözik a balladisztikus énekeket, sanzonokat és a populárisabb, slágeresebb dalokat. Az eddigi albumokhoz képest sokkal hangsúlyosabb szerepet kap a zongora és a trombita. A számok erényei közé kell sorolni a szövegek egyediségét is, amelyek nemcsak a lemezt hallgatóknak tetszik, hanem az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Egyesület vezetőségének is, akik Kiss Tibornak ítélték oda az év szövegírója címet.

A hosszú zenei pályát bejárt Quimby Kilégzés című lemeze a 2006-os évet egy nagy elismeréssel indította, hiszen a Tom-Tom Records gondozásában kiadott album a Fonogram Díjátadó Gálán a Legjobb Hazai Rock Albumnak járó díjat vehette át, ezzel elismerve a lemez nagyszerűségét és az együttes eddigi munkáját.

2006-ban másfél évtizedes sikerekben igen gazdag életútját a zenekar egy dupla albummal ünnepelte, a kiadvány egy válogatás CD-ből valamint egy DVD kiadványból állt. A Family Tugedör címet viselő válogatás cd egyfajta izgalmas keresztmetszetét adja az eddigi munkának, a Quimby-univerzumot alkotó tangókkal, sanzonokkal, savas elszállásokkal, recsegős blues-okkal és egyszerű kis dalokkal. A gazdag tartalommal megtöltött DVD legalább ennyire sajátos és intim vizuális egyveleg.

A kísérletező kedvű Quimby 2009-ben nem egy 10-15 számos nagylemez elkészítését helyezte előtérbe, hanem a legkisebb egységet, magát a dalt szerette volna hangsúlyozni. Így született meg az Ajjajjaj című maxi.  A kislemezen két magyar nyelvű és három angol nyelvű szerzemény kapott helyet.

Lármagyűjtögető néven egy cd-ből és dvd-ből álló Quimby kiadvány jelent meg 2009 decemberében.

2010-ben, közel 5 év után újabb stúdió lemezzel örvendeztette meg rajongóit a zenekar. A Kicsi ország címet viselő albumot a Quimby egyfajta dalcsokornak fogja fel, az elmúlt időszakok összegzésének.  Dalai egytől egyig karakteres külön világot képvislenek, mégis oly szépen simulnak egy egységbe, ahogy a tájegységek teszik teljessé az adott országot.

Fennállásának 20. évfordulóját ülte 2011-ben a zenekar, melyet egy Aréna koncerttel, egy kottás könyvvel, valamint első koncertlemezük megjelentetésével ünnepelték meg.

Az Instant szeánsz című koncertlemez dalválasztásánál azt a szempontot követték, hogy az anyag, az elejétől a végéig lendületes, pörgős és izgalmas legyen, hiszen egy koncertlemeztől ők is ezt várják el. Az összeállításban a 20 éves Quimby repertoár szinte minden albumáról szerepel legalább egy dal, az újról természetesen több, hiszen azok képviselik a jelent.

Bookmark and Share  
Előadó honlapja »

Kiadványok

 
Jónás jelenései
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2016-11-26
Tovább »
 
Tükröm, tükröm
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2016-05-16
Tovább »
 
Kaktuszliget
Formátum: Bakelit
Megjelenés időpontja: 2014-07-01
Tovább »
 
Kaktuszliget
Formátum: CDVD
Megjelenés időpontja: 2013-12-02
Tovább »
 
Két koncert
Formátum: DVD
Megjelenés időpontja: 2012-12-03
Tovább »
 
Instant szeánsz
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2011-11-09
Tovább »
 
Kicsi Ország
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2010-12-15
Tovább »
 
Lármagyűjtögető
Formátum: CDVD
Megjelenés időpontja: 2009-11-26
Tovább »
 
Ajjajjaj
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2009-03-16
Tovább »
 
Family Tugedör
Formátum: CDVD
Megjelenés időpontja: 2006-12-07
Tovább »
 
Kilégzés
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2005-11-15
Tovább »

Kapcsolódó galériák