Számos neves magyar és külföldi produkció választotta már a Tom-Tom stúdiót. A nálunk dolgozó művészek között a magyar zenei élet széles skálája képviselteti magát!
Elérhetőségek

Tom-Tom Stúdió

Telefon:
+36 1 250 31 47

Fax:
+36 1 240 24 32

E-mail:
studio@tomtom.hu

Előadók

Kiss Forever Band

Kiss Forever Band

Az együttest neves magyar zenészek alapították 1995-ben. Tulajdonképpen egy fellépés kedvéért állt először össze Váry Zoltán, Maróthy Zoltán és Tobola Csaba. A budapesti E-klubban megrendezett Sztárok Együtt a Színpadon nevezetű rendhagyó előadás keretén belül léptek először ebben a formációban színpadra, és mivel hatalmas sikerük lett, úgy döntöttek együtt is maradnak.

Eleinte a megjelenésük stílusa kicsit más volt, csak az arcuk felét fedte a jól ismert festés. Ennek részben az volt az oka, hogy meg lehessen őket ismerni, részben pedig az, hogy jelezzék, az előadásban saját egyéniségük is benne van. Az első három évben valódi hobbizenekarként működtek, de a folyamatos koncertezéseknek köszönhetően a fellépéseken egyre több showelem épült be a produkcióba, így a nagy példakép 25. évfordulójára csak a Kiss zenekarra jellemző stílusban léptek a közönség elé.

Ezt követően sor került az első külföldi szereplésre is, Bécsben a Kiss Expo Tour egyik állomásán a Kiss Forever Band volt a vendég. 1998-ban pedig a korábbi Kiss dobos, Eric Singer végigutazott Európán a produkcióval, s természetesen a magyar zenekarral is muzsikált.

A külföldi zenélésekből hagyomány lett, eljutottak Prágába is, és minden ősszel Németországban turnéztak. A sikerüket koronázta, hogy mikor a németországi Kiss-rajongók egyesülete, a Kiss Deutschland albumot készült megjelentetni, "Special Guest"-ként a Kiss Forever Band-et hívta meg.

A közönség kívánsága és a Nephilim Records érdeklődése oda vezetett, hogy 2001 tavaszán megjelent a Kiss Forever Band első saját albuma Carnival Of Songs címmel. Ezen a lemezen a Kiss slágerein kívül az együttes néhány érdekességet is kiadott, mint például a magyar gyorsulási verseny szignálját.

Két év elteltével a Tom-Tom Records gondozásában megjelent a második lemezük Pug it out, amelyen akusztikus hangszerelésben és koncert verzióban hallhatóak a Kiss örökzöldek.

A Kiss Forever Band igazi rajongókból álló emlékzenekar, akik koncertjeiken eredetihez teljesen hasonló kosztümökbe öltözve, eredeti maszkokban, élőben adják elő a KISS dalokat, az eredeti koncertekre jellemző pyro- és látványtechnikát alkalmazva.

Bookmark and Share  
Előadó honlapja »

Kiadványok

 
Live & Loud
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2006-11-30
Tovább »
 
Live & Loud
Formátum: DVD
Megjelenés időpontja:
Tovább »

Kapcsolódó galériák